Gyakran utazom az ország északi és déli részén.
Az utazó vonaton mindig szeretek a vonat ablakánál ülni, és nézni a tájat az ablakon kívül. Az anyaország hatalmas mezőin időről időre felvillannak a szalmakalapot viselő kemény gazdálkodók.
Tudom, ezek a villogó szalmakalapok az utazás legszebb tájai.
Valahányszor meglátom a szalmakalapot azoknak a farmer testvéreknek a fején, valami megmagyarázhatatlan mozdulatot érzek. Fiatal koromban sokszor hordtam szalmakalapot, legeltettem szülővárosom gyönyörű mezőin.
2001 augusztusában elmentem megnézni az augusztus 1-jei felkelés emléktermét Nanchangban. A bemutatóterem második emeletének keleti sarkában több egykoron hordott mártír található, fekete szalmakalappal. Ezek a szalmakalapok csendben árulják el gazdájuk hűségét a forradalomhoz.
Ezeket az ismerős szalmakalapokat látva erősen megdöbbent az agyam. Mert előtte soha nem foglalkoztam a szalmakalapok és a kínai forradalom kapcsolatával.
Ezek a szalmakalapok a kínai forradalmi történelmet juttatják eszembe.
A hosszú márciusi úton hány szalmakalapos Vörös Hadsereg katona harcolt a Xiangjiang folyón, átkelt a Jinsha folyón, elfoglalta a Luding hidat, átkelt a hóhegyen, hány szalmakalap az áldozatoktól az áldozatok fejéig, és elindult a forradalmi utazás új fordulója.
Ez a közönséges és szokatlan szalmakalap, amely a kínai forradalom történetének erejét és vastagságát erősítette, gyönyörű díszletvonal lett, egyben villogó szivárvány is a Hosszú Menetelésen!
A szalmakalapot manapság természetesen a gazdálkodók használnak leginkább, azok, akik háttal az égnek néznek a lösz felé. Keményen dolgoznak a hatalmas földön, reményt vetnek és learatják az anyaország építését támogató anyagi alapot. És küldhet nekik nyoma hűvös, a szalmakalap.
És a szalmakalapot megemlíteni annyi, mint apámat említeni.
Apám rendes diák volt a múlt század ötvenes éveiben. Miután kiment az iskolából, felszállt a három méter magas emelvényre, és krétával megírta fiatalságát.
Azokban a különleges években azonban édesapámtól megtagadták a jogot, hogy dobogóra álljon. Felvette hát régi szalmakalapját, és elment szülővárosa mezőire, hogy keményen dolgozzon.
Anyám akkoriban aggódott, hogy apám nem fog sikerülni. Apja mindig mosolyogva rázta a szalmakalapját a kezében: „Az őseim szalmakalapot hordtak a jövőben is, most én is szalmakalapot hordok, az életben nincs nehéz. Emellett biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.”
Bizony, nem sok telt el, míg apám ismét elfoglalta a szent emelvényt. Ettől kezdve apám osztályában mindig volt téma a szalmakalapokról.
Most, nyugdíjba vonulása után apám mindig szalmakalapot visel, amikor kimegy. Hazatérése után mindig leveri a port a szalmakalapjáról, mielőtt a falra akasztaná.
Feladás időpontja: 2022.09.15
