Gyakran utazom az ország északi és déli részén.
Az utazó vonaton mindig szeretek a vonat ablakánál ülni, és nézni a tájat az ablakon kívül. Az anyaország hatalmas mezőin időről időre felvillannak a szalmakalapot viselő kemény gazdálkodók.
Tudom, ezek a villogó szalmakalapok az utazás legszebb tájai.
Valahányszor meglátom a szalmakalapot azoknak a farmer testvéreknek a fején, valami megmagyarázhatatlan mozdulatot érzek. Fiatal koromban sokszor hordtam szalmakalapot, legeltettem szülővárosom gyönyörű mezőin.
2001 augusztusában elmentem megnézni az augusztus 1-jei felkelés emléktermét Nanchangban. A bemutatóterem második emeletének keleti sarkában több egykoron hordott mártír található, fekete szalmakalappal. Ezek a szalmakalapok csendben árulják el gazdájuk hűségét a forradalomhoz.
Ezeket az ismerős szalmakalapokat látva erősen megdöbbent az agyam. Mert előtte soha nem foglalkoztam a szalmakalapok és a kínai forradalom kapcsolatával.
Ezek a szalmakalapok a kínai forradalmi történelmet juttatják eszembe.
A hosszú márciusi úton hány szalmakalapos Vörös Hadsereg katona harcolt a Xiangjiang folyón, átkelt a Jinsha folyón, elfoglalta a Luding hidat, átkelt a hóhegyen, hány szalmakalap az áldozatoktól az áldozatok fejéig, és elindult a forradalmi utazás új fordulója.
Ez a közönséges és szokatlan szalmakalap, amely a kínai forradalom történetének erejét és vastagságát erősítette, gyönyörű díszletvonal lett, egyben villogó szivárvány is a Hosszú Menetelésen!
Manapság természetesen a szalmakalapot leginkább a gazdálkodók használnak, akik háttal az égnek néznek a lösz felé. Keményen dolgoznak a hatalmas földön, reményt vetnek és learatják az anyaország építését támogató anyagi alapot. És küldhet nekik nyoma hűvös, a szalmakalap.
És a szalmakalapot megemlíteni annyi, mint apámat említeni.
Apám rendes diák volt a múlt század ötvenes éveiben. Miután kiment az iskolából, felszállt a három méter magas emelvényre, és krétával megírta fiatalságát.
Azokban a különleges években azonban édesapámtól megtagadták a jogot, hogy dobogóra álljon. Felvette hát régi szalmakalapját, és elment szülővárosa mezőire, hogy keményen dolgozzon.
Anyám akkoriban aggódott, hogy apám nem fog sikerülni. Apja mindig mosolyogva rázta a szalmakalapját a kezében: „Az őseim szalmakalapot hordtak az elkövetkezendőkben, most én is szalmakalapot hordok, az életben nincs nehéz. Emellett biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.”
Bizony, nem sok telt el, míg apám ismét elfoglalta a szent emelvényt. Ettől kezdve apám osztályában mindig volt téma a szalmakalapokról.
Most, nyugdíjba vonulása után apám mindig szalmakalapot visel, amikor kimegy. Hazatérése után mindig leveri a port a szalmakalapjáról, mielőtt a falra akasztaná.
Feladás időpontja: 2022.09.15
